A kalpa (szanszkrit: कल्प kalpa) egy szanszkrit szó, ami egy aeon, vagy viszonylag hosszú idő (emberi számítás szerint) a hindu és a buddhista kozmológiában. A koncepció először a Mahabharata-ban szerepel. Romila Thapar szerint "a kalpát először az Asoka feliratai említik". A Pali (= korai buddhista) formában a kapa szó szerepel a buddhizmus feltételezett legrégibb szentírásában, a Sutta Nipata-ban, ahol a "Kappatita: az idő múltán, az Arahanton" beszél. A buddhista kéziratok e része az elmúlt évezred BCE középső részéből származik. Általánosságban elmondható, hogy a kalpa a világ vagy az univerzum teremtésének és felfrissülésének időszaka. A 4.32 milliárd évvel egyenlő kalpa meghatározása megtalálható a puranákban - kifejezetten a Vishnu Purana és a Bhagavata Purana. [Puránákban] |